Véget ért a tanítás, a gyerekek levonulnak az étkezdébe. Lassan búcsúzom én is olvasóinktól. Elnézést kérek, hogy a diákéveimmel kapcsolatos frusztrációimat kiöntöttem a kedves olvasók ölébe, és a Waldorf értőitől is bocsánatot kérek, hogy ilyen óvodás stílusban, felületesen, minden tudományosságot mellőzve leírtam ide élményeimet. Valószínűleg vannak hibák és hiányosságok abban, amit leírtam, sok olyan vetülete van a Waldorfnak, amit nem lát meg az ember egy nap alatt. Nálam tízezerszer többet tud a Waldorfról a kolozsvári iskola alapítója, Dan Judith, ő január 11-én fog egy előadást tartani itt Udvarhelyen, érdemes lesz meghallgatni és kivallatni. Befejezésül elmondanám, biztos vagyok benne, hogy ez az ideális kép, amit én lefestettem itt a Waldorfról, nem ennyire rózsaszín, hanem picit árnyaltabb. Bizonyára itt is vannak konfliktusok, szenvedések, vannak itt is szülők, akiket kevésbé érdekel a gyerek vagy a suli, vannak gyerekek, akiket kevésbé érdekel a tanulás, vagy unják ezt a rendszert, vannak tanárok, akik nem minden órára készülnek annyira lelkiismeretesen, mint a maira. Szóval ez sem egy teljesen ideális iskola, de akármilyen szögből nézem, az látszik a gyerekeken, hogy százszor jobban élveznek suliba járni, mint mi élveztünk, és a tanulás számukra ezerszer nagyobb öröm, mint számunkra volt. Ez a legfontosabb szerintem, és ezért reménykedem abban, hogy sikerül majd gyerekeimet Waldorf suliba íratnom, itt Udvarhelyen.