Mindent összevetve gyerekenként 600 lejt dobtunk össze, ez volt, akinek sok volt, volt, aki meg sem érezte. Ezen kívül mindenkinek voltak még magánkiadásai, például én csiszolópapírra és apró kellékekre költöttem pár száz lejt, vagy a munkálatok közben tönkrement fúrópisztolyom és flexem helyett kellett újat vásárolnom. Volt, akinek a talicskája pattant meg, és nem attól, hogy a gyerekek benne napoztak. Több hónapig jártunk be napi szinten az oviba, csak üzemanyagra elköltöttünk egy fél fizetést. Ha belegondolok, hogy az elmúlt néhány évben mennyit költöttünk arra, hogy ez a waldorfos dolog elkezdjen pörögni, több ezer eurónál járunk, de egy pillanatig sem sajnálom az erre szánt pénzt. Ennél sokkal nagyobb pénzeket költöttünk el ennél sokkal kevésbé fontosabb dolgokra. És most, hogy beindult az ovi, s látom, hogy jól megy, azt kell mondanom, minden egyes ráköltött banit megér. A gyerekeinkért tettük. Egy fenét, magunkért tettük. Ennyit tanulás, ennyi öröm és ennyi fájdalom, ennyi kaland 600 lejért, szinte ingyen van.