Nem volt egy könnyű év. Harcoltunk egy döntéshozási túlbuzgóságban szenvedő városi tanáccsal, akivel nehéz volt megértetni, hogy nem nekik kell dönteniük arról, hogy ez egy jó vagy rossz módszer, mert döntöttek már helyettük szakemberek, mikor huszonvalahány évvel ezelőtt államilag elismert alternatívának nyilvánították a Waldorfot. Harcoltunk egy hasonlóképpen túlbuzgó és mindenben dönteni vágyó tanfelügyelőséggel, aki végül legyőzte saját magát. Harcoltunk egy városvezetéssel, akit hagytunk győzni, hogy utolsó pillanatban mégis belássa, nincs más megoldás, csak kell adjon nekünk egy helyet. Saját belső hatalmi harcaink voltak, amik lefárasztottak, de végül maguktól megoldódtak, mert hagytuk a részvételi demokráciát érvényesülni. Harcoltunk a saját anyagi elvárásainkkal, és a béke kedvéért hagytuk a buta igényeinket győzni. Harcba kerültünk az igazgató néninkkel, és a béke kedvéért hagytuk őt is győzni. Harcoltunk a fizika törvényeivel, a beton és a fal száradásával, és legyőzettünk. És végül harcoltunk saját magunkkal is, gyengeségeinkkel és butaságainkkal is, és győztünk is meg veszítettünk is, de mindenképp erősebbek és tapasztaltabbak lettünk. Most erősen erősek vagyunk, de erősen fáradtak is, és indulunk egy újabb harcba, állunk neki a sulinak. Mag tesónk megígérte, hogy szervez nekünk egy bulit, ahol leengedjük a gőzt, és ő olyan fajta, aki meg is teszi, ha megígérte. Aztán pedig elindulhatunk az újabb úton. Nem vagyunk magunkra, sokan vannak már mellettünk, de attól még nem lesz egy könnyű folyamat ez a suliindítás. Most így az ünnepi békében megbocsátunk mindenkinek, aki eddig keresztbe tett, megköszönjük mindenkinek, aki segített, s bízunk benne, hogy ugyanezeket a harcokat nem kell még egyszer megvívni a jövőben. S ha meg kell, hát megvívjuk. Úgyis az fog történni, aminek történnie kell. Valamikor gondolkodtunk az asszonnyal, hogy költözzünk Csíkba, Szentgyörgyre vagy Vásárhelyre, hogy a gyerekeink Waldorfba járhassanak. Ismerünk olyanokat, akik Magyarországra költöztek ezért. Azt mondta Bodnár Robi barátom, nincs értelme menekülnünk, úgyis az történik velünk, aminek történnie kell. Úgy éreztem akkor, hogy igaza van. Most is úgy érzem, habár azt is érzem, hogy nagyon szívesen kialudnám már magam, és nagyon szívesen kimennék egy napot reggeltől estig a gyümölcsösbe, vagy szívesen nekiállnék tenni-venni a ház körül, foglalkozni picit az utóbbi félévben elmulasztott teendőkkel. Talán az új évben. Isten veletek, hamarosan visszatérünk.