Az avató ünnepség után a munkálatok picit lelassulnak, mert az óvó nénik erőteljesen elindítják az elszakadás vagy leválasztás folyamatát. Ez egyébként egy teljesen természetes és helyénvaló folyamat, kábé úgy kell elképzelni, mint mikor a nagykorú gyerek elindul a nagyvilágba, és elvágja a szülőkkel a szálak egy részét, csak annyit hagy meg, amennyi nem akadályozza őt a saját útján való haladásban. Itt az oviban is ez történik, hogy baráti viszonyból átmegyünk szülő-pedagógus viszonyba, már nincs beleszólásunk nekünk, szülőknek abba, hogy mit hogyan csinálnak, már nem akkor megyünk be az oviba, mikor kedvünk tartja, satöbbi. Ez teljesen normális, csak az nem volt itt normális, hogy nem volt kész a terem. És ha az óvó nénik csúnyán néztek ránk, amikor be akartunk menni dolgozni, s még azt is hozzátették, hogy az igazgató néni azt üzente, hogy korlátozni kellene a szülők bejárását, és üzemelik be a riasztókat, akkor mi ezt megértettük, s hívatlanul nem jártunk be. Egyébként teljesen érthető, hogy három hónapnyi építkezés, bizonytalanság és fejetlenség után egy kis nyugit akartak, hogy tudjanak odafigyelni arra, ami a legfontosabb ebben az egészben: a gyerekekre, a csoportra. A csoport össze is állt szépen, jó a hangulat, a legtöbb gyerek beszokott és szépen fejlődik.